A közlemény szerint kilencvenegy település vezetője vett részt az Észak-Kelet Pest és Nyugat-Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás taggyűlésén, amelyet szerdán tartottak.

A települések vezetői a döntéseikkel a törvényességi és jogszerű működés feltételeit megteremtették, rendezték a pénzügyi és gazdasági működés alapjait és a személyi változásokról is szavaztak – tették hozzá a közleményben.

Az új igazgató az elmúlt évtizedekben vezetőként több fővárosi nagyberuházásban, köztisztasági rendszerek üzemeltetésében, hulladékhasznosító mű létrehozásában is részt vett. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nél (NHKV) szakmai vezetőként és vezérigazgató-helyettesként is dolgozott.

A korábbi elnök, Gémesi György kifogásolta a 2018-as és a 2019-es költségvetéssel kapcsolatos beszámolót. A gödöllői polgármester szerint elnöksége idején nem kapta meg azt a támogatást, amely a megfelelő finanszírozáshoz szükséges.

A 116 települést (113 önkormányzatot) ellátó társulás elnöke, Fördős Attila elmondta: a korábbi elnök az összehasonlításában egy teljes gazdasági évet hasonlított össze egy háromnegyed évi következő évvel, így a finanszírozás különbsége döntően ebből adódott.

A további hiányosságok között megemlítették, hogy korábban elégtelen volt az adatszolgáltatás, nem volt önköltségi számítást és a kontrolling. E hiányosságok miatt a nemzeti hulladékgazdálkodási társaság 881 millió forint túlfinanszírozást mutatott ki a szolgáltatást végző társulás cégénél.

Mint írták, Bag kiválási szándékáról nyilatkozott az ülésen, amit a tagok elfogadtak, így a település december 31-ig gyakorolhatja jogait a társulásban. 

Az előző elnök, Gémesi György, Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) lemondott a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló társulás elnöki posztjáról, amit 2018. november 5-én jelentettek be. 

Az ügy előzménye, hogy a Zöld Híd leállította az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt az NHKV-tól. A katasztrófavédelem 2018. október 31-én átvette a területen a szemétszállítás irányítását.