Benkő Tibor a Polgári esték elnevezésű rendezvényen mintegy száz ember előtt szükségesnek nevezte, hogy Magyarországon egyre több ember tartsa fontosnak a hazáját, a hazája iránti hűséget.
 
"Az elődeink, őseink által megteremtett értékeket" óvni kell és újakat kell teremteni a következő nemzedék számára. Az értékek mellett "fontos szeretteink és a hazánk megvédése" is - mondta a miniszter a járványügyi szabályok figyelembevételével az Aranysas Rendezvényházban megtartott fórumon.
 
Előadásában Benkő Tibor kitért arra is, hogy a biztonsági környezet rendkívül gyorsan változik.
 
Hozzátette: nem azért kell a Magyar Honvédségnek fegyverkeznie, mert háborúra készülünk, hanem azért kell lépést tartani a kor kihívásaival, hogy "meg tudjuk védeni a békét, amire vágyunk".
 
Utalt a Washingtoni Szerződésre, amelyben szerepel a kollektív védelem, de az is, hogy minden ország köteles a saját biztonságáról gondoskodni.
 
A kockázatokra, fenyegetésekre mindig készülni kell, éppen ezért döntött úgy a magyar kormány, hogy modern, ütőképes Magyar Honvédségre van szükség - mondta a miniszter, ismertetve a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot.
 
Közölte: a magyar katonák részt vesznek az illegális migráció és a koronavírus-járvány elleni védekezésben is; zajlik a kijelölt iskolák katonai fertőtlenítése, hogy hétfőn, az őszi szünet után rendben megkezdődhessen a tanítás.
 
A fórumon Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője is beszélt a hazaszeretet fontosságáról.
 
Mint mondta, a hazaszeretet, a család, a vallás a pártpolitika fölé emelkedik. Szükség van a családra, a munkahely biztonságára és arra a tudatra, hogy a haza jó kezekben, biztonságban van - fűzte hozzá.
 
Pócs János az est végén jászkürtöt adott át Benkő Tibornak.